Vad szurdok, vöröses sziklák, kék barlangok

Ajaccioból elindulva Korzikának egy egész más arcát ismerhettük meg. Szakadékos hegyi kanyarok vezettek Les Calancheshez, ahol megértettem, hogy miért nevezték a görögök Korzikát Kallistének, a Szépség szigetének. A városok, kikötők szelíd báját hatalmas, vöröses gránit sziklavonulat bizarr formái váltották fel 400 méteres tengerszint feletti magasságban.

Buszunkból kiszállva az 1 kilóméteres “sétaúton” az azúr tengerből kiemelkedő vöröses rózsaszín sziklaóriásokat szabadon élvezhettük, fényképezhettük, már amennyire a mellettünk araszoló motoros, autós, buszos forgalom engedte. Idegenvezetőnk ezért kivételesen nem szabott időhatárt. Adrenalin szintünket emelte, hogy a szakadék szélétől csupán fél méter magas támfal választott el bennünket. Egy fotózó útitársam buzgalmában meglökött, úgyhogy majdnem megtapasztaltam a salto mortalét (húgom változatában molto sartalét).

A szél és az esővíz évmilliós munkája az egyik sziklába lyukat vájt, amely szív alakban küld üzenetet a természetimádó turistáknak. Nem véletlen, hogy az UNESCO 1983-ban a világörökség részének nyilvánította Les Calanchest.

Szív alakú lyuk a sziklában

A nyugati part másik csodája felé indultunk némi pihenő és fagyizás után. A Scala di Santa Regina (Égi királynő lépcsője) szintén a természet alkotása.

Utunkat kecskék és disznók kényelmes vonulása keresztezte, akik hírből sem ismerték a zebrát. Lelki nyugalommal sétáltak át buszunk előtt. Végül megérkeztünk az 500 méteres sziklák káoszához, melyek lábánál a nem túl vízbő Golo kanyargott. De így is fenséges látványt nyújtott a fehér gránitból álló 8 kilóméteres díszlet, amit Dante poklának is neveznek. Egy duzzasztógát segítségével elektromos áramot nyernek a folyó vizéből.

Élményekkel telve hagytuk el ezt a vad szurdokot, és a buszban szállásunk felé robogva tovább álmodtuk az egy napba sűrített gazdagságot. A köztes pihenőnap után a sziget déli csücskébe, Bonifacioba indultunk. Sofőrünk a kikötőben tett ki bennünket, ahol már várt családias kishajónk.

Bonifacio látképe

Bár Ajaccio a főváros, ezt a titulust Paul Valery, a költő, a szépséget illetően Bonifacionak szánta. Teljes mértékben egyetértettem vele, amikor hajónk kifutott a tengerre, és a fehér, réteslapszerűen rétegződő mészkősziklák kavalkádja között siklott velünk. Bal oldalon a városka szinte a kikötőbe ér, a parton egy kocsma felirata megmosolyogtat: Kissing pigs, azaz Csókolózó disznók. A szikla tetején egy vár őrködik, amihez az ún. Aragon lépcső vezet. De egyelőre maradjunk a vízen! Két kékbarlangot közelről is megmutatott a kapitány, melyek falát karcsú cseppkövek ékesítették, alulról pedig a türkiztől a sötétkékig váltakozó hullámok nyaldosták. Ezután megpillanthattuk Szardínia szigetét is, mely a tiszta időben 10 km-re tőlünk egész közelinek tűnt.

Bonifacio, vár és kikötő

Visszafelé a Napóleon kalapja nevű barlangot és a meredek, 70 m magas homokkőplatóra épült “meseházikókat” csodálhattuk meg, amelyek fotókról jól ismertek. Hajónkat elhagyva a fiatalok az Aragon lépcső meredek fokain, mi, óvatosabbak dottón közelítettük meg a várat, így is káprázatos panorámát élvezve. Lefelé mi is gyalog lépkedtünk utolsó pillantásokat vetve a százféle alakzatra és a tenger csillogó tükrére, sziklákhoz csapódó tajtékjára.

Korzikától kétórás bastiai városnézés során vettünk végső búcsút, mielőtt újra elnyelt volna bennünket tátott szájú komphajónk. Vasárnap lévén a St. Nicolas téren egy kirakodóvásár nyüzsgő tömegébe csöppentünk, majd Napóleon császári lábai előtt találtuk magunkat. Kissé kevélyen tekintett a zsibvásárra, mintha sértette volna méltóságát a piaci feeling, főleg a Mickey egeres törülközők látványa. Kedves momentum volt később a kikötő házai közt az egyik ablakból kikönyöklő néni.

Festett kép egy ház falán

Miután nem köszönt vissza, rájöttem, hogy festett kép. Valószínűleg életében is így szemlélte a színes túrista-áradatot, családja pedig méltón őrzi a nagymama emlékét. A zegzugos utcákon kijutottunk a kikötőbe, ahonnan felkaptattunk a fellegvárba, a Terra Novára. Még egy utolsó pillantás a kikötő aprónak tűnő hajócskáira, majd irány a már jól ismert óriás, ami Bastiából Livornóba visz. Kéményén utoljára csodálhattuk meg az ország jelképét, a mór fejet.

Viszontlátásra Korzika! Corse au revoir!

Annaróza

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide!